Üdvözlünk Happ Olivér személyes oldalán!

„Vezetői célom arra inspirálni a legkiemelkedőbb szakembereket, hogy a csapatomban a legjobb önmagukká váljanak.”
 

Ismerd meg Happ Olivért!

Egész eddigi életemben a mostani életemre készültem.

Vállalkozó vagyok, cégtulajdonos. Az immár több mint 30 éves HAPP Kft.-t vezetem, mely a húsz legnagyobb magyarországi fuvarozó cég egyike.

Szenvedélyem a sport, triatlonozom. A munkám során az elmémmel kell teljesítenem, de a hobbim, hogy a testemtől is teljesítményt várok. Az úszás, biciklizés és futás számomra a kikapcsolódás és töltekezés terepe, de egyszersmind közösségi program is, mert barátokkal és üzlettársakkal is szívesen sportolok együtt.

Férj vagyok egy csodálatos feleség mellett. Hiszem, hogy minden sikerhez szükség van az otthon biztonságára, a támogató családi háttérre. A vállalkozói sikereimnél csak a magánéleti sikereimért vagyok hálásabb.

Apa vagyok, két fiú apja. Küldetésem van, továbbadom mindazt, amit kaptam és amit megtanultam azért, hogy az utánunk jövő generáció még több értéket termeljen és még teljesebb életet éljen.

Ezek adják ki az egészet, mégsem csupán részek belőlem: teljesen sportoló, teljesen férj és teljesen apa vagyok. Mindezek mellett pedig vállalkozó is vagyok.

Kisgyermek koromtól fogva arra készültem, hogy vezetővé váljak. Az immár 30 éves HAPP Kft. alapításakor csak 5 éves voltam, szóval bizonyos értelemben együtt nőttem fel a vállalkozással.

Megmásztam a teljes ranglétrát: a kezdetben szerelőinas voltam az iskola mellett, majd érettségi után fuvarszervező lehettem. Míg mások sokszor csak szórakoztak a szünetben, engem az érdekelt, hogyan épül fel egy vállalkozás, és élveztem, hogy a cég részévé válok. Külföldi tanulmányaim után 2011-ben vettem át a cég operatív vezetését, majd újabb tíz év után a tulajdonosi jogokat és ügyvezetői pozíciót.

Az életem arról szólt, hogyan tehetem jobbá az örökségem, így a vezetésem első évtizedében meg tudtam ötszörözni a cég méretét. Mára egy 170 kamionos flottával rendelkező, több mint 270 embernek munkát adó cégem van. A célom azonban nem kizárólag a számok növelése: újabb 30 év után én is tovább akarom adni a stafétát.

Ezért tanulok mindennap, kíváncsi vagyok minden újdonságra és nyitott a fejlesztésekre. Ezt a szemléletet képviselem a vállalkozók között, és keresem a hozzám hasonló üzletembereket: akik szerint hosszú távra kell terveznünk és akik az alázatos tanulás, az örökké fejlődés elve szerint is élnek.

Egy hosszú úton járok, amelyben sok siker és még több tapasztalat ért. Szeretném megosztani ezeket azokkal, akik szívesen velem tartanak

Blogcikkek, interjúk

A fuvarozás jelene és jövője egy hasábban